2016. május 12., csütörtök

,,Fedezzük fel Miskolc nemzetiségeit!’

14 miskolci középiskola csapatát látta vendégül a városi és megyei ruszin önkormányzat, a Missziós Központban berendezett versenyhelyszínen.

     Idén 2. alkalommal rendezte meg a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány fenntartásában működő, Célpont Ifjúsági és Tanácsadó Iroda, helytörténeti vetélkedőjét. A verseny a Miskolc Célpontban Vándorkupáért zajlik a 2015.évi kezdet óta. Minden miskolci középiskola elindíthatja, ezen igazán impozáns kupa elnyeréséért, 6 fős csapatát.


2016 május 9 hétfő reggelén 14 miskolci középiskola csapata gyülekezett a volt Mese Cukrászda előtti téren, a Célpont Irodánál. A kellemes nyáreleji időt érezhetően áthatotta a versenyláz.
     Az induló csapatokat köszöntette Bán Gergelyné Szónoczki Mária, a városi és megyei ruszin önkormányzat elnöke és ajándékutat ajánlott fel a győztes csapat tagjainak, a május 22-én, Budapesten, a Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő Ruszin Nemzeti Ünnepre.



     Pontban nyolc órakor kiosztásra kerültek a verseny kezdő feladatai és a Miskolc nemzetiségeit megismerő útjukra elindultak a csapatok.
     Eközben a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye Missziós Központjában, amely a Búza téri
 - nemrégiben fejújított - Székesegyház mögött található, serény készülődés folyt. E napra igazi élet költözött e helyre, hiszen a városi és megyei ruszin önkormányzat itt látta vendégül a versenyen résztvevő, közel száz miskolci középiskolást. 


  Minden indulónak összeállításra került egy gyümölcsöt, ásványvizet,kekszet,ropit és gyümölcslét tartalmazó csomag, mely az egész napos verseny leküzdéséhez érezhetően nagy segítséget nyújtott. A Missziós Központ e napra igazi versenyhelyszínné alakult át. S kilenc óra környékén már be is érkezett az első csapat, a Baross Gábor Szakközépiskoláé, majd érkeztek a Fáysok, s a nap folyamán, sorban a többi miskolci középiskola csapata.Volt mikor ki lehetett volna tenni  a megtelt táblát a Misssziós Központra.


 
A beérkezett csapatok kis ízelítőt kaptak a miskolci és megyei ruszinság életéből, történetéből.Majd a Missziós Központ is bemutatkozott a középiskolásoknak.
Végül kiosztásra kerültek a verseny feladatai. S szorgos munka kezdődött megfejtésükre …

    A Miskolc nemzetiségeit megismertető verseny délután ért véget. S a rendező Célpont Iroda előtt sor került a díjak átadására. 

    A Vándorkupát a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata nyerte, megismételve elmúlt évi győzelmét.A győztes csapat tagjai nagy örömmel  bontogatták ajándékaikat, köztük a ruszin nemzetiségi önkormányzat által felajánlott ajándékutat, május 22-ei Ruszin Nemzeti Ünnepünkre
 

A Miskolc Városi és a Borsod Megyei Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat ezúton is elismerését fejezi ki a versenyen elindult középiskolás diákoknak, így köszönve meg nekik , hogy érdekli Őket, míly nemzetiségek is  gazdagítják, Miskolc városának sokszinű világát.