VÁRJUK A JELENTKEZÉSEKET!
2016. május 27., péntek
2016. május 18., szerda
A csíksomlyói búcsú
2016. május 12-15.
A Kárpát-medencében
élő keresztények, felekezeti megkülönböztetés nélkül, több százezren indultak el
már a csíksomlyói búcsút megelőző napokban, hogy kifejezze
hívő-magyarságtudatát a csíksomlyói Nyeregben. A Makovecz Imre kézjegyével
fémjelzett, felújított oltárnál a papság a püspök vezetésével mutatta be a
Legszentebb Áldozatot és az Ige szolgálatát.
Miskolc
térségéből egy autóbusszal indultunk mi is erre a jeles eseményre. Utunk során
Nagyváradon, megtekintettük a város főterén lévő ősi Szent László templomot,
amely az ott évszázadok során egymással összhangban élő népek szimbóluma és
Szentélye.
A kommunista
időszak alatt el akarták dózerolni, de a hívek saját testükkel élőláncot
alkotva, éjjel-nappal, folyamatos imával őrizték azt. Ennek eseményét
emlék-tábla hirdeti a bejáratnál.
A főtér
másik végében egymással szemben két impozáns nagyméretű templom uralja a teret.
Az egyik a „holdas” román ortodox templom, a másik a görög katolikus
székesegyház. Gazdag díszítéseivel és hatalmas méreteivel kifejezi az ott élők
lelki igényességét. A templom rejtet képein az adományozó Mária Terézi és fia,
II. József is látható. A várost átszelő Sebes-Kőrös látványa pedig lenyűgöző. A
Király-hágón az utazás fáradalmait kipihenve, Gyalu nevű településen,
csodálatos erdei környezetben volt az első szálláshelyünk. A gyönyörű hegyi
tavat tápláló patakok csörgedezésének dallamos zenéje mellett fogyasztottuk el
a vacsorát, majd az éjszakai pihenés következett, de a bátrabbak még elmentek medve
lesre.
Másnap, a
reggeli után utunkat Kolozsvár felé vettük, a Tordai hasadékot az autópálya
ívelése miatt mindkét oldalról megcsodálhattuk. Marosvásárhely főterén a népi
kirakodó vásár bepillantást engedett az partiumi és az erdélyi hagyományos,
kézműves mesterségek kincseibe. Segesvár ódon hangulata marasztalja az
odalátogatókat. Tusnád-fürdőhöz közeledve, már a csíksomlyói templom tornyai
jelezték, hogy megérkeztünk. Szállásunkat elfoglalva és a finom vacsorát
elfogyasztva baráti beszélgetéssel és szabad programmal fejeztük be a napot.
Szombaton kora reggel ébredtünk, reggeliztünk és autóbuszunk elindult
Csíksomlyó felé. Útközben imádságainkban megemlékeztünk az otthon maradottakról
és elhunytjainkról, majd önmagunkat is Istennek ajánlva a hatalmas zarándok
csoporthoz csatlakozva, de egymást figyelemmel kísérve érkeztünk a Nyeregbe.
Jól látható és hallható volt a Szent Liturgiának minden mozzanata. Az
ünneplőket áthatotta Isten Szent Lelkének jelenléte. A püspök atya tanítását
hallhatóan visszhangozták a helyek, meghatotta szíveket. Bizonyára nem csak az
ott lévők hallottuk, hanem hallhatták Brüsszelben, Bécsben, Budapesten és
Bukarestben is. Párizsban, Pozsonyban, Prágában és Londonban is! A hatalmas
zarándok csoportban sok visszatérő ismerőssel és baráttal találkozhattunk. A
magasba emelt településtáblák, zászlók, templomi lobogók között ott
lengett-lobogott nemzetiségünk ruszin zászlaja is.
Autóbuszunkhoz
visszazarándokolva, közben a búcsúfiát is megvásárolva megérkeztünk a
szálláshelyünkre. Kiadós eső áztatta az erdőt-mezőt. Pünkösdvasárnap a reggeli
után elindultunk hazafelé. A pünkösdi Szent Liturgiát a csíkbánkfalvai
templomban imádkoztuk. A templomot magyar zászló ékesítette, magyar szó és
imádság töltötte be majd a Himnuszunk eléneklésével köszöntünk el a
közösségtől. Parajdon a sóbányába is lementünk és a helyi látványosságokat meg
tekintettük, majd a Király-hágó alkonyati szépségében még egyszer
gyönyörködtünk és késő éjszaka értünk haza. A csíksomlyói búcsú a
Kárpát-medencében élő népek kohéziója. Egymás értékeinek tisztelete és
megbecsülésének jele és helye. Jövőre ünnepelhetjük a kegyhely 450 éves
fennállását. Bízunk benne, hogy jövőre is ott ünnepelhetünk!
2016. május 16., hétfő
Felhívás
Borsod Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat Ruszin Anyanyelvi Hitéleti és Hagyományőrző Tábort hirdet
2016. június 19- 25.-ig
általános iskolás gyerekek részére
Sajópálfalán,
melyre várjuk a megyében élő ruszin és a ruszin kultúra iránt érdeklő gyerekeket.
Jelentkezési határidő:2016. június 1.
Jelentkezni és részletes információt a bazmegyeiruszinok@gmail.com email címen és a 06-30-613-7211 telefonszámon lehet
A tábor Támogatója az
2016. május 12., csütörtök
,,Fedezzük fel Miskolc nemzetiségeit!’’
14
miskolci középiskola csapatát látta vendégül a városi és megyei ruszin
önkormányzat, a Missziós Központban berendezett versenyhelyszínen.
Idén 2. alkalommal rendezte
meg a Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány fenntartásában működő, Célpont
Ifjúsági és Tanácsadó Iroda, helytörténeti vetélkedőjét. A verseny a Miskolc
Célpontban Vándorkupáért zajlik a 2015.évi kezdet óta. Minden miskolci
középiskola elindíthatja, ezen igazán impozáns kupa elnyeréséért, 6 fős
csapatát.
2016 május 9 hétfő reggelén 14 miskolci középiskola csapata gyülekezett
a volt Mese Cukrászda előtti téren, a Célpont Irodánál. A kellemes nyáreleji
időt érezhetően áthatotta a versenyláz.
Az induló csapatokat
köszöntette Bán Gergelyné Szónoczki Mária, a városi és megyei ruszin
önkormányzat elnöke és ajándékutat ajánlott fel a győztes csapat tagjainak, a
május 22-én, Budapesten, a Nemzeti Színházban megrendezésre kerülő Ruszin
Nemzeti Ünnepre.
Pontban nyolc órakor kiosztásra
kerültek a verseny kezdő feladatai és a Miskolc nemzetiségeit megismerő útjukra
elindultak a csapatok.
Eközben a Miskolci
Görögkatolikus Egyházmegye Missziós Központjában, amely a Búza téri
- nemrégiben fejújított -
Székesegyház mögött található, serény készülődés folyt. E napra igazi élet
költözött e helyre, hiszen a városi és megyei ruszin önkormányzat itt látta
vendégül a versenyen résztvevő, közel száz miskolci középiskolást.
Minden indulónak
összeállításra került egy gyümölcsöt, ásványvizet,kekszet,ropit és gyümölcslét
tartalmazó csomag, mely az egész napos verseny leküzdéséhez érezhetően nagy
segítséget nyújtott. A Missziós Központ e napra igazi versenyhelyszínné alakult
át. S kilenc óra környékén már be is érkezett az első csapat, a Baross Gábor
Szakközépiskoláé, majd érkeztek a Fáysok, s a nap folyamán, sorban a többi
miskolci középiskola csapata.Volt mikor ki lehetett volna tenni a megtelt táblát a Misssziós Központra.
A beérkezett csapatok kis ízelítőt kaptak a miskolci és megyei
ruszinság életéből, történetéből.Majd a Missziós Központ is bemutatkozott a
középiskolásoknak.
Végül kiosztásra kerültek a verseny feladatai. S szorgos munka
kezdődött megfejtésükre …
A Miskolc nemzetiségeit
megismertető verseny délután ért véget. S a rendező Célpont Iroda előtt sor
került a díjak átadására.
A Vándorkupát a Fényi Gyula Jezsuita
Gimnázium csapata nyerte, megismételve elmúlt évi győzelmét.A győztes csapat
tagjai nagy örömmel bontogatták
ajándékaikat, köztük a ruszin nemzetiségi önkormányzat által felajánlott
ajándékutat, május 22-ei Ruszin Nemzeti Ünnepünkre
A Miskolc Városi és a Borsod Megyei Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat ezúton
is elismerését fejezi ki a versenyen elindult középiskolás diákoknak, így
köszönve meg nekik , hogy érdekli Őket, míly nemzetiségek is gazdagítják, Miskolc városának sokszinű
világát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















