Mi, már dolgozunk a nyári programokon. A közös élményt nyújtó utazásokon, zarándoklatokon és különböző rendezvényeken. Számunkra nagy öröm, hogy sokan eljönnek és jól is érzik magukat. Programjainknak állandó tagjai vannak, nekünk ez sokat jelent, mert ez egy vissza jelzés, hogy jól érzik magukat közösségünkben és a rendezvényeinknek van színvonala.
Ez évi munkatervünkben a nyári ruszin tábor is szerepel. Ebben az évben Bogácson és Balatonmáriafürdőn tölthetünk el a nyári szünetben jó pár napot. Szervezésünkkel nektek is sok élményt szeretnénk nyújtani, de szüleitek számára is igyekszünk a költségterheket enyhíteni, ami a mai időben nem kis felelősség vállalás. Mindenkit szívesen látunk táborainkban, de nem is kell mindenkit elvinni! Elsősorban azokat szeretnénk elvinni, akik nem csak papírforma szerint tartoznak közösségünkhöz, hanem, valóban részt is vesznek rendezvényeinken szüleikkel, szeretteikkel együtt. Tehát a nyári táborozásban való részvétel feltétele, hogy legalább három alkalommal vegyetek részt egyes alkalmakon. Az éppen aktuális programjainkat figyelemmel kísérhetitek a www.bazmegyeiruszinok.hu internetes oldalon. Sokan a televízióból, a képújságból értesülnek rendezvényeinkről. Amennyiben elküldtétek nekünk az e-mail-jeiteket, akkor, csak meg kell nézni az érkezett leveleiteket és már tudjátok is miről van szó. Ha a technika kissé megcsúfol és nem kapjátok meg üzeneteinket, legyetek szívesek jelezni, mert Ti sokat jelentetek számunkra!
Soron következő programjaink:
- Március 15. méltó megünneplése közösségünkben.
- Március 24. Rákóczi ünnepség Sárospatakon.
- Április 22. Szentlaposi zarándoklat. www.
szentkutvolgye.hu/ - Május 26. Ruszin Nemzeti Ünnep Egerben.
- Augusztus 3-5. között Zirc és környékét ismerhetjük meg.
- Az év második felében is esznek rendezvények, programok melyet a későbbiekben fogunk hirdetni
Szüleitekkel együtt várjuk jelentkezéseteket! Kívánunk jó egészséget az egész Családnak és a tanulmányaitokban is sikeres előmenetelt!
Szónoczki Mária