Program beszámoló
Rákóczi ünnepség
Sárospatak – Borsi – Regéc - Mogyoróska
2016. április 2-án került megrendezésre II. Rákóczi Ferenc születésnapjának az ünnepe.
Az elmúlt évben a Magyar Parlament, döntést hozott, hogy március 27.-ét, a Nagyságos Fejedelem születésnapját nyilvános emléknappá nyilvánítja, erre az alkalomra önkormányzataink is busz indítottak Sárospatakra és Borsiba, hogy minél többen tudjunk bekapcsolódni a megemlékezésbe, és meglátogathassuk Rákóczi életének néhány fontosabb helyszínét.
Reggel 7-kor indultunk a miskolci Centrum parkolójából, illetve az önkormányzatokkal nem rendelkező településekről Kistokajból, Sajópetriből, Ónodról és Sajóládról. De csatlakoztak hozzánk a Sajópálfalán és Arnóton élő ruszinok is.
Az első úti célunk Sárospatak volt. Ide megérkezvén lehetőségünk volt megtekinteni a Rákóczi várat, majd ezt követően a Szent Péter és Pál apostolról elnevezett görög katolikus templomban egyházi szlávnyelvű Szent Liturgián vettünk részt, melyen Trescsula László, filkeházi parochus vezette a szertartást, Szónoczky János Mihály hirdette az igét és Orosztóth György abodi tisztelendőúrral közösen végezték a szent liturgiát. A prédikációban válasz kaptunk arra, hogy miért nem látta senki a feltámadást? Mert az isten továbbra is magának tartja fel ezt a titkot, melyet, rajtunk fog megvalósítani az örök feltámadásban!
A Sárospataki Ruszin Önkormányzat és a MROSZ (Magyarországi Ruszinok/Ruténok Országos Szövetsége) által szervezett ünnepségen és koszorúzáson vettünk részt a Sárospataki Várkertben lévő Rákóczi szobornál.
A megemlékezésen először a helyi polgármester, Aros János mondott beszédet, majd a ruszin parlamenti szószóló Giricz Vera mondta el ennek a megemlékezésnek a fontosságát. Beszédében kitért arra is, hogy a környező és a ruszin lakta települések milyen számban szolgáltattak haderőt Rákóczi seregeinek. Akkor is az összefogás jellemezte a ruszinságot illetve most is hisz évről évre közel 400-an gyűlünk össze az ország területéről, hogy tiszteletünket és hódolatunkat fejezzük ki a Nagyságos Fejedelem előtt.
Az ünnepi beszédet Dr. Tamás Edit a Sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatója mondott.
Ebéd után Borsi irányába folytattuk utunkat ahol a Rákóczi szülőházánál folytattuk az ünneplést, ahol szintén elhelyeztük a megemlékezés és a tisztelet virágaiból font koszorúinkat majd betekinthettünk a szülőházban ahol feleleveníthettünk a korabeli eseményeket a kiállítás láttán.
A nap további programja volt regéci görög katolikus templom megtekintése, ahol a helyi közösség összetartó erejéről tett bizonyságot ez a kis település, ahol 60 évvel ezelőtt megépítették a település ékszerdobozát, a templomot. Mogyoróskán a Rákóczi szobor koszorúzásával és a görög katolikus templomba végzett közös imádsággal ért véget ez a szép és tartalmas nap.
Közel 400 résztvevő közös ünneplése közösséget teremtő ünnep volt, ezáltal jelen lévők átérezhették a közösség megtartó erejét.
Az ünnepség meghirdetése a Miskolc Tv képújságában, a www.bazmegyeiruszinok.hu honlapon, egyházközségi hirdetőtáblákon jelent meg