2018. május 2., szerda


2018. március 12., hétfő


Közlemény

Ruszin fatemplomok 
kiállítás melynek tervezett időpontja 2018 március 13- április 2.-ig lett volna 
technikai okok miatt nem valósul meg. 

Tisztelettel:

Szónoczki Mária 
Ruszin Nemzetiségi elnök

2018. február 28., szerda

Kedves Szülők, kedves Gyerekek!


Mi, már dolgozunk a nyári programokon. A közös élményt nyújtó utazásokon, zarándoklatokon és különböző rendezvényeken. Számunkra nagy öröm, hogy sokan eljönnek és jól is érzik magukat. Programjainknak állandó tagjai vannak, nekünk ez sokat jelent, mert ez egy vissza jelzés, hogy jól érzik magukat közösségünkben és a rendezvényeinknek van színvonala.

Ez évi munkatervünkben a nyári ruszin tábor is szerepel. Ebben az évben Bogácson és Balatonmáriafürdőn tölthetünk el a nyári szünetben jó pár napot. Szervezésünkkel nektek is sok élményt szeretnénk nyújtani, de szüleitek számára is igyekszünk a költségterheket enyhíteni, ami a mai időben nem kis felelősség vállalás. Mindenkit szívesen látunk táborainkban, de nem is kell mindenkit elvinni! Elsősorban azokat szeretnénk elvinni, akik nem csak papírforma szerint tartoznak közösségünkhöz, hanem, valóban részt is vesznek rendezvényeinken szüleikkel, szeretteikkel együtt. Tehát a nyári táborozásban való részvétel feltétele, hogy legalább három alkalommal vegyetek részt egyes alkalmakon. Az éppen aktuális programjainkat figyelemmel kísérhetitek a www.bazmegyeiruszinok.hu internetes oldalon. Sokan a televízióból, a képújságból értesülnek rendezvényeinkről. Amennyiben elküldtétek nekünk az e-mail-jeiteket, akkor, csak meg kell nézni az érkezett leveleiteket és már tudjátok is miről van szó. Ha a technika kissé megcsúfol és nem kapjátok meg üzeneteinket, legyetek szívesek jelezni, mert Ti sokat jelentetek számunkra!


Soron következő programjaink: 

  • Március 15. méltó megünneplése közösségünkben. 
  • Március 24. Rákóczi ünnepség Sárospatakon.
  • Április 22. Szentlaposi zarándoklat. www.szentkutvolgye.hu/
  • Május 26. Ruszin Nemzeti Ünnep Egerben.
  • Augusztus 3-5. között Zirc és környékét ismerhetjük meg.
  • Az év második felében is esznek rendezvények, programok melyet a későbbiekben fogunk hirdetni

Szüleitekkel együtt várjuk jelentkezéseteket! Kívánunk jó egészséget az egész Családnak és a tanulmányaitokban is sikeres előmenetelt!

Szónoczki Mária 

Kedves Barátaink!

Március 15.-e méltó megünneplésére hívunk Benneteket!
Programunkban szerepel a Miskolc-Görömbölyi pincesoron található Pince Kápolna, mely keletkezésének történetét ismerhetjük meg, majd imádság a hősökért, a hazáért, szabadságért! Ugyan itt található a Ruszin Pince Emlékhely, ahol tárgyi dolgok emlékeztetnek Görömböly és az itt élők korábbi életére. A továbbiakban a Grál Pince történetét és annak szépségét ismerhetjük meg. Ez követően a Grál Pincében vacsora következik, ezért a jelenlét regisztrációhoz kötött!
 Kérünk minden részt venni szándékozót, hogy regisztráljon az alábbi elérhetőségeken, ha pedig regisztráltál, akkor, kérünk,  NE MARADJ LE!
Jelentkezni lehet: 2018. március 9.


Szónoczki Mária: 06 30 613 7211 
e-mail: bazmegyeiruszinok@gmail.com
Szónoczki János Mihály: 06 30 743 6860 
e-mail: szonoczkyjanos@freemail.hhu
Szónoczki Jánosné: 06 30 743 6859

A program 14 órakor kezdődik a Pince Kápolnánál.
 
A rendezvény megközelíthető a Búza térről induló 4. sz autóbusszal, aznap ünnepi menetrend szerint közlekedik. Egyénileg személykocsikkal v. egyéb módon. Parkolni az alsó soron lehet.
Várjuk szíves jelentkezéseteket!





2018. február 25., vasárnap

Szentkút völgye zarándoklat


Ruszin fatemplomok kiállítás