2016. július 25., hétfő



Junior&Senior program, Felvidéki kirándulás
2016. augusztus 5-6-7.

Kedves Barátaink!
Van egy jó és egy rossz hírem. Az egyik még tart a nyár, a másik nem sokára vége és kezdődik az iskola – is!
Aki még szeretné kihasználni a nyár áldásos lehetőségeit és nem volt lehetősége azt különböző okok miatt, az alábbi lehetőséget szeretném felkínálni mindenkinek!
Nagycsaládosoknak, egy-két gyermekeseknek és azoknak is akik már ezeken a dolgokon túl vannak. Dolgozó szülőknek, akik a nyár további részében még a gyermek elhelyezés feladatát is meg kell oldani nyugdíjasoknak, nagyszülőknek, érdeklődőknek.
Három napos kirándulás Eperjesre, Svidnikbe, a Duklai hágóhoz, Mezőlaborcra, Kassára.
Láthatunk szép tájakat, építészeti és viseleti örökségeket történelmi helyeken.

Várjuk a gyermekeket 6 és 16 év között akiknek iskolai jogviszonyuk van. Részükre a részvétel teljesen ingyenes.
Várjuk a szülőket, baráti társaságokat, akiet érdekelnek a határontúli értékeink.

Tervezett útvonal:
1.      nap: Augusztus 5,  péntek. Indulás 12 óra körül Eperjes felé, aminek az időpontját időben jelezzük: A ruszin kultúra múzeum meglátogatása, Ebéd, majd a Görög Katolikus templom és múzeum megtekintése. Érkezés este Svidnikbe, szállás elfoglalása. Vacsora.

2.      .nap: Aug. 6. Reggeli 8 órakor. Reggeli után indulás a Duklai hágóhoz: Halál völgye, Duklai csata emlékmű, Kilátó, Továbbutazás Mezőlaborcra. Ebéd 13 órakor. Visszautazás Svidnikbe: skanzen, görög katolikus templom megtekintése. Vacsora.


3.      nap: Aug. 7. vasárnap. Reggeli fél 8 órakor. Szent Liturgia Felsőodoron utána indulás Bártfára: városnézés, ebéd. Hazautazás Kassa érintésével (Rákóczi sírjának megtekintése), rövid pihenőkkel. Érkezés Miskolcra az esti órákban.

A tervezett programot rugalmasan kezeljük.

Részvételi díj:  Csak felnőtteknek, 80 Euró, mely magába foglalja az utazást,
a 2 éjszaka szállást reggelivel és vacsorával, valamint mindhárom napi ebédet (Eperjes, Mezőlaborc, Bártfa).

Belépődíjak: kb. 30 Euró, melyet az részvételi díj nem tartalmaz. Utasbiztosítás egyénileg vagy kérésre csoportosan köthető.

Részvétel: érvényes arcképes személyazonosító okmánnyal: ÚTLEVÉLLEL vagy SZEMÉLYI IGAZOLVÁNNYA! EU Egészségbiztosítási kártya!

Jelentkezési határidő: 2016. július 28.. 
Szónoczky Mária tel: 06306137211 vagy 06 30 743 6860
e-mail: bazmegyeiruszinok@gmail.com



 
NYÁRI RUSZIN ÜNNEP SZIRMÁN!
Szent Cirill és Metód, a szláv írásbeliség és a keresztény hitre térés tiszteletére!


2016 július 16, szombat.


A Miskolc Városi és Borsod Megyei Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat a tavalyi év hagyományát folytatván, idén is megrendezte Szent Cirill és Metód tiszteletére, a szláv írásbeliség és keresztény hitre térés ünnepét.

Elmúlt évben Görömböly görög katolikus temploma adott otthont az eseménynek.

Ebben az évben Miskolc városának másik ruszin nemzetiségi közössége, a szirmai ruszinok lettek a házigazdák.


2016 nyarának közepén, július 16-án, szombaton, szokatlan hűvős és esős nap vette kezdetét.Szinte őszbe hajló arcát mutatta az időjárás.

A Jóistennek hála, délutánra elállt az égi áldás, s már jó időben igyekeztek Szirma görögkatolikus temploma felé, e ruszin ünnepre készülők.


A Miskolc város részét alkotó Szirmán, a közelmúltban épült fel, a görög katolikus közösség, Szent András tiszteletére felszentelt temploma.

Igazán szép látvány rátekinteni e templomra, mely egy nagy füves térség közepén fehér falakkal magasodik az ég felé.

Virágokkal szegélyezett, széles gyalogút vezet a templom bejáratához, amin keresztül az előcsarnokba jutunk.

Innen léphetünk be a szentélybe, de balra fordulva lépcsőkön felmehetünk a karzatra vagy lefelé eljuthatunk az egész templom alatt húzódó altemplomba is!

Az altemplom kiváló közösségi teret kínál, amit a szervezők teljes mértékben ki is használtak az esemény folyamán.

A Szent Cirill és Metód tiszteletére rendezett esemény délután négykor vette kezdetét!

Elsőként Bán Gergelyné Szónoczki Mária elnökasszony köszöntötte az egybegyűlteket!

Majd következett a Bubnó Tamás karnagy vezette Szent Efrém Férfikar több mint egy órás műsora.

Magyarország egyik leghíresebb kórusa különleges zenei világot megidéző, ezeréves zenei utazásra hívta meg a résztvevőket.

Énekével a kórus megidézte a görög-bizánci birodalom korát,majd korai szláv zenén keresztül a Kijevi Rusz világa is feltárult, míg az előadás végére eljutottunk a Kárpát medence bizánci rítusú népeinek - ruszin,román, szerb és magyar - gazdag örökségéhez!

A Szent Efrém Férfikar koncertjén hallható volt őskeresztény himnusz, Istenszülői konták, Árpádházi Szent Piroska tropárja, zsoltár a Hilandar monostor hagyományából, valamint a szláv többszólamúság kezdeti időszakából, gyemesztvennij énekek.


Valamint bemutatásra kerül Boksay Péter hajdúdorogi parókus által, a Boksay Irmologion.

A koncert és a bemutató végeztével a Miskolci és Borsod megyei Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat minden résztvevőt meghívott az altemplomban berendezett vacsorára és az azt követő ismerkedésre, baráti beszélgetésre.

A vacsora étele is kötődött a ruszinsághoz, hisz sztrapacskás marhapörköltet kapott minden résztvevő.

Igazán jó hangulatban zárult a Szent Cirill és Metód tiszteletére rendezett ruszin ünnep Szirma görögkatolikus templomában.


S az ígéret szerint a jövő év nyarának közepén folytatódik majd e hagyomány.
Hogy hol? Az pedig legyen a jövő titka!

http://minap.hu/cikkek/miskolcon-megunnepeltek-szlav-irasbeliseget

2016. július 20., szerda



A BAZ Megyei Területi Ruszin Önkormányzat,
a Miskolc MJV Ruszin Önkormányzata
 és a Magyarországi Ruszinok/Rutének Országos Szövetsége
szeretettel és tisztelettel meghívja szeretteivel együtt

2016. július 24.-re
a Miskolci Egyházmegye
 Máriapócsi Szent Illés napi búcsújára

Indulás reggel 6 órakor.
Program: Részvétel az ünnepi Szent Liturgián
Délután szabadidős közösség építő program a tiszavasvári strandon.
Részvételi összeg: 1.000. Forint. / egyezer forint /
Jelentkezés: a részvételi összeg befizetésével.
         

2016. július 3., vasárnap


RUSZIN ANYANYELVI HITÉLETI ÉS HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁBOR
2016. JÚNIUS 19-25
Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a gyermekek által kedvelt program Sajópálfalán. A magyar és ruszin származású fiatalok vasárnap foglalták el szálláshelyüket, majd vacsora után Miskolc belvárosában kulturális programon vettek részt, ahol a Szinvavölgyi néptánccsoport  nívós műsorát tekinthették meg. Az esős időjárás miatt elmaradt városnézést az Avasi kilátóból Miskolcra tárulkozó panoráma kilátása pótolta. Hétfőn a Miskolci Egyházmegye hittanosainak tanévzáró hálaadásán vettek részt. A nap közel 400 gyermek részvételével Szent Liturgiával kezdődött, amelyen részt vett Orosz Atanáz miskolci püspök is. Papp Zoltán homrogdi parókus, a találkozó főszervezője szentbeszédében a jó nyári szünet összetevőire hívta fel a figyelmet. A liturgiát követően a templomban Kovács Lajos irotai parókus vezetésével gitárral kísért énekeket tanultak a gyerekek majd a Kárpátaljáról érkezett gyerekek színesítették az énektanulást a többszólamú énekükkel Olga néni vezetésével, eközben a felnőttek előkészültek egy képzeletbeli, 40 mezőből álló társasjátékra. Ebéd után minden gyerek egy lufit engedett fel az elmúlt tanév, egy fohász, a hálaadás szimbólumaként. Zárásként Orosz Atanáz püspök vezetésével közösen parakliszt (az Istenszülőhöz szóló imádság) imádkoztak. A délután folyamán magyar és ruszin kifejezéseket tanultak egymástól.
Kedden a kora reggeli torna után Budapestre látogattak a fiatalok, ahol sétahajózás közben a főváros nevezetességeit, majd a parlamentet tekintették meg ahol velünk tartott Giricz Vera Parlamenti szószóló Asszony is és Kramarenkó Viktor Országos Ruszin Önkormányzat elnöke is. Budapesten az Ő vendéglátásukat élvezhette minden gyerek.
A hőségben az olimpiai park fái alatt pihenhettek meg és játszhattak.
Az  utazás közben Mennyei Atyánk imádságát tanultuk meg ruszinul illetve magyarul.
Szerdán Harsányban a kalandparkban adhatták át magukat az önfeledt játszásnak és tehették próbára ügyességüket az akadálypályán. Csónakázás és lovaskocsizás tette feledhetetlenné napjukat. A nap közepén pedig egy igazi pizzatornyot fogyaszthattunk el a gyerekek legnagyobb örömére.
Miskolc belvárosában megtekintették a Búzatéren lévő Székesegyházat melyet Papp András papnövendék mutatta be nekünk.   A hőségben a táborba visszatérve hatalmas vízi csata vette kezdetét. Ahol nem marad száraz senki sem aki kimerészkedett az udvarra.Felnőttel, gyerekek mind vidáman vettek részt ebben a játékba
Csütörtök a kézműveskedés napja volt. Vegyes csoportokat alkotva, forgószínpad szerűen váltogatva a helyszíneket, önállóan készíthettek tésztát, ékszereket festhettek mágnestáblát ruszin és magyar zászlóval, rajzolhattak pólóra, mely a táborunk emlékére készült. Arcfesték és henna díszítette testüket a kiválasztott képekkel, motívumokkal. Az estét grillezés után ünneplés zárta.
Pénteken délelőtt Miskolcon a Selyemréti strandfürdőben élvezhették a napfürdőzést, ezt követően a délutáni órákban visszaérve a szállásra a kárpátaljai gyerekek felvéve a népviseleti ruháikat az arnóti Általános iskola  tanévzáró ünnepségén léptek fel igazi meglepetés vendégként. Majd este a búcsúzásé volt a főszerep ahol a héten készült több mint 1500 képet nézegettük meg és emlékeztünk a hét vidám, mókás, örömteli pillanataira. A képekért külön köszönet jár Gergő bácsinak aki egész héten készítette a sok sok fotot.
Szombat a búcsúzás és a hazautazás napja volt. Feledhetetlen élményekkel gazdagodva, új barátokat szerezve térhettek haza a fiatalok.
És itt a tábor margójára írva szeretnék köszönetet  mondani a segítőimnek akikkel már a 4. tábor együtt vittük végig. Takács Zsuzsának Zsuzsa néninek és Ungvári Gergelynek Gergő bácsinak :-) , valamint Jónás Sándornak,  Varga Mónikának, Sonkoly Katalinnak, és mindenkinek aki valamilyen formában hozzájárult ahhoz hogy ez a tábor ismét nagyon jól sikerüljön.



2016.06.19-20. Vasárnap-Hétfő Ruszin anyanyelvi hitéleti és hagyományőrző tábor
 Ruszin Tábor 2016 (hétfő)

2016.06.21.Kedd Ruszin anyanyelvi hitéleti és hagyományőrző tábor 
 Ruszin Tábor 2016 (kedd)

2016.06.22.Szerda Ruszin anyanyelvi hitéleti és hagyományőrző tábor 
 Ruszin Tábor 2016 (Szerda)

2016.06.23.Csütörtök Ruszin anyanyelvi hitéleti és hagyományőrző tábor 
 Ruszin Tábor 2016 (Csütörtök)

 2016.06.24-25.Péntek-Szombat Ruszin anyanyelvi hitéleti és hagyományőrző tábor 
 Ruszin Tábor 2016 (péntek)








2016. július 1., péntek

VÁRJUK A JELENTKEZÉSEKET!

2016. június 2., csütörtök

Ruszin Nemzeti Ünnep,
 Budapest Nemzeti Színház 
2016. május 22.

A minden esztendőben megrendezésre kerülő Ruszin Nemzeti Ünnepünk idén a budapesti Nemzeti Színház impozáns épületében került megrendezésre.


Az ünnepség Paraklisszal kezdődött, amelyet Főtisztelendő Szocska Ábel OSBM,  a nyíregyházi egyházmegye apostoli adminisztrátora celebrált.
Az összegyűlt mintegy 350 fős ruszin közösség tagjait Kramarenko Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke köszöntötte, majd Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős helyettes Államtitkár ünnepi beszédet mondott, melyben a ruszin identitástudat megőrzésére hívta fel a figyelmet, illetve ezen értékek átadását az elkövetkező generációk számára. 
Ezek után került sor az Uzsgorod  Néptáncegyüttes színvonalas  műsorára, melyben ruszin és magyar nyelven is énekeltek a táncosok, énekesek. Az ismert énekeket mind ruszinul mind magyarul is énekelte a fellépőkkel a közönség.



 Az ünnepség közös ebéddel-melyben bepillanthattunk a ruszin gasztronómiába is-hosszan tartó baráti beszélgetéssel, jövőbeli tervek szövésével- ért véget. Délután szent liturgián vettünk részt az örmény katolikus kápolnában, majd az örmény katolikus múzeumot tekintettük meg.
 A programban megvalósult a nemzetiségi nyelv használata, az istentiszteletben a liturgikus nyelv használata, kapcsolatteremtés, kohéziós kapcsolatokerősítése, identitás erősítése.